Múlt héten lezajlott Londonban a Bett UK, a világ egyik legelismertebb oktatástechnológiai seregszemléje: három nap alatt több mint 37 000 oktatási szereplőt mozgatott meg, köztük 14 000+ döntéshozóval és 700+ kiállítóval – ezzel a tavalyi, 35 ezres csúcsot is bőven túlszárnyalva.
Az idei magyar jelenlét különösen erős volt a rendezvényen: a HEPA szervezésében közös magyar stand működött, ahol több tagvállalatunk, köztük a BOOKR Kids (digitális, interaktív mesekönyvek és olvasásfejlesztés), Xeropan (AI-alapú nyelvtanulási megoldások), Redmenta (tananyaghoz illesztett, AI-támogatott oktatási platform) és a SkillToolkit Live! (Skilldict Zrt.) (adaptív e-learning és tudásmenedzsment) is képviseltette magát. A hazai cégek és megoldások rengeteg látogatót vonzottak a standhoz, a londoni magyar nagykövet, Dr. Kumin Ferenc is tiszteletét tette az eseményen.
Az Education:Next Szövetség a magyar edtech szektor képviselőjeként saját megjelenéssel is erősítette a közösségi standot, és két hazai vállalkozásnak adott fókuszált bemutatkozási lehetőséget: a MotiMore játékosított, motivációt és értékelést támogató iskolai szoftverével segíti a tanórai aktivitást és a visszajelzést, a BuildUP pedig VR-alapú térgeometria-oktatórendszerrel hoz látványos, „bejárható” tanulási élményt a STEM-területre.
„Szoftverünk demóját az expó során bárki kipróbálhatta VR headseten. A kiállítás három napja alatt rengeteg érdeklődővel találkoztunk, és mi is átfogó képet kaptunk az oktatástechnológia jelenlegi állásáról. Az érdeklődők közül több oktatóval és iskolával beszéltünk, akik szívesen csatlakoznának a BuildUp pilot programjához. Emellett nagyobb nemzetközi cégekkel is felvettük a kapcsolatot, akikkel partneri lehetőségekről tárgyaltunk. Továbbá bemutattuk alkalmazásunkat hardware gyártóknak is, akik az új VR headsetjükre keresnek oktatási tartalmakat. Reményeink szerint a következő hónapokban ezekből a kapcsolatokból komolyabb partnerségek is kialakulhatnak. Csapatunk minden tagja élvezte az eseményt, és öröm volt látni, befogadni a projektünk iránti érdeklődést. Különösen emlékezetes pillanat volt, amikor egy iskolai osztálynak annyira tetszett az alkalmazás, hogy miután mindenki kipróbálta, később még egyszer visszatértek, hogy újra kipróbálják.” – Rendes Botond, BuildUP
A Szövetség számára a hazai megoldások és iparág képviselete, illetve az új trendek és irányok felfedezése mellett stratégiai szempontból is fontos esemény volt a BETT – az Education:Next a HEPA-val együtt a hazai edtech vállalatok UK piacra való belépését elősegítő megállapodást készít elő a BESA-val (British Educational Suppliers Association), amelyről a felek a BESA igazgatójával, Caroline Wright-tal a helyszínen is egyeztettek. A cél partner- és csatornaépítés, valamint a magyar megoldások brit piacra való belépését támogató kapcsolódási pontok kialakítása.
Az éves Bett Awards díjátadó gálára is sor került a kiállítás három napja alatt, amely idén ugyan nem hozott magyar díjazottat, de komoly eredmény, hogy különböző kategóriákban négy hazai cég is bekerült a jelöltek közé: a DartsMatek, a Maker’s Red Box, a Redmenta és Mozaik Education. Ez mindenképpen erős visszajelzése annak, hogy a magyar fejlesztések nemcsak jelen vannak, hanem a nemzetközi mezőnyben is kimagasló minőséget képviselnek.